Köszöntő

Kedves Látogató!

Sok szeretettel köszöntelek honlapomon!

Bízom benne, hogy a feltöltött tartalmak elnyerik a tetszésedet és gyakran benézel majd Hozzám.

Szívélyes üdvözlettel:

Tóth Reni

Örökség | 2012

Az Örökség zenekar 2012-ben folytatja küldetését. Hamarosan megjelenik koncert DVD-jük, gőzerővel készülnek idei első, március 10-i Tavaszköszöntő koncertjükre, amelynek a tavalyi bemutatkozásukhoz hasonlóan ismét az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ ad otthont. Terveik szerint idén már kezünkben tarthatjuk “Ébredés” című bemutatkozó albumukat és további új dalokon munkálkodnak.

A nagyközönség számára létrehoztak egy úgyn. Örökség TV-t, a zenekar videóinak gyűjtőoldalát. Itt fellelhető a tagokkal készült interjúk többsége, valamint néhány HD minőségű kedvcsináló az adventi koncert DVD-hez.

Íme így kis ízelítő az egyik új dalból – másik változatával pályáztak az Eurovíziós dalfesztiválra -  Reniről, Virágról, szerelemről szól:

Áldott ünnepeket!

Áldott karácsonyi ünnepeket és sikeres új esztendőt kívánunk!

TR csapat

Kép forrása: owall.net

Örökség | M1

Holnap az M1 Ma Reggel c. műsorában beszélgetést láthatsz az Örökség zenekar néhány tagjával. A műsor ugyan kora reggel kezdődik, de Reni, Erika és Miki csak később, 8 óra után kerülnek a képernyőre. Kezdd velük a napot, hiszen a december 3-i Adventi ÉBREDÉS koncert kulisszatitkairól, a meglepetésekről és a készülő új dalokról hallhatsz érdekes beszélgetést!

Ha lemaradtál róla, itt visszanézheted:

Örökség | Lánchíd Rádió

A tegnapi napon Reni, Erika és Mr. Basary volt a vendége a Lánchíd Rádió Szigorúan nyilvános c. műsorának.

Ha lemaradtál róla, a beszélgetést szombaton este 23 órától illetve vasárnap 17 órától újra meghallgathatod az FM 100.3 MHz-en vagy a rádió honlapján keresztül.

Interjú | Ktv Esztergom

A körzeti televízió interjút készített Renivel a Mária-Valéria Híd újjáépítésének 10 éves évfordulója alkalmából. A Párkány és Esztergom között megrendezésre kerülő rendezvénysorozaton az Örökség zenekar is fellépési lehetőséget kapott.

A zenekar szeptember 24-én 21 órai kezdettel ad koncertet Esztergomban.

Örökség | Győr

Sajnálattal kell közölnünk, de a zenekar június 17-ére meghirdetett koncertje elmarad, egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.

TR | SiteTalk profil

Korábban már hírt adtunk arról, hogy Reni tagja lett egy új közösségi oldalnak.  A tervezett aktivitás azonban elmaradt, mert az oldal nem várt probléma miatt kisebb szerkezeti átalakításra szorul, amely befolyásolja annak használatát.

A SiteTalk várhatóan júniustól újra teljes gőzerővel fog működni, így néhány nap múlva probléma nélkül lehet regisztrálni, bejelentkezni és tevékenykedni.

Ne felejtsd el bejelölni Renit, hiszen csak így léphetsz vele kapcsolatba!
Ráadásul ezen a helyen mindenkit visszaigazol!


Most pedig olvasd el, hogyan léphetsz a tettek mezejére!

Tovább…

TR | passzio.hu cikk

Csütörtökön (2011.04.28) találkozóm volt Renivel esztergomi otthonában. Egész úton odafelé, gyűjtögettem a jegyzeteimet, átolvastam, mi is volt a Kormorán előtt. Azt ugye már tudtam, hogy egészen fiatalon a Harley Davidson Bandben zenélt, majd a Bulldózer együttesben. Onnan az ír és country zenét játszó Rat Boysba igazolt át. 2000 óta pedig a Kormorán egyik énekese. De énekelt Deák Bill Gyulával, annak jubileumi lemezén. Az EDDA együttesnek pedig több koncertjén is vendégművész volt. Cserháti Zsuzsának, Demjén Ferencnek és Charlie-nak vokálozott, és több rockoperában szerepelt.

Tovább…

Örökség | Duna Tv

A Duna TV ma reggeli műsorában, a “Kultúrszomj” c. rovat vendégei Géczi Erika (Örökség),  Sztrebka Erika (Szkítia) és Kis László Péter voltak, akikkel a Kárpát-medencei Folk&Roll Találkozóval kapcsolatban beszélgetett Menczer Tamás műsorvezető.

TR | Új információs forrás

Kedves Barátaim, Látogatók!

Felhasználója lettem egy új közösségi oldalnak. A profilomon keresztül rendszeresen értesítelek majd a velem kapcsolatos hírekről és az Örökségről.

Bepillantást nyerhetsz a zenekar életébe, a hétköznapjaimba,
de cseveghetünk is!

Szívélyes üdvözlettel:

Tóth Reni