Együttestagok / Barátok

Megjelent az Örökség DVD-je! A gondosan megszerkesztett kép és hanganyag a tavaly decemberi MOM koncert felvételét tartalmazza. A zenekar -külön örömet szerezve barátainak-, két nappal a hivatalos megjelenés előtt 28-án, a budapesti Puskin Moziban egy sajtótájékoztatóval egybekötött díszbemutatót tartott.

A Magyar Televízió reggeli műsorában ennek kapcsán vendégül látták Tóth Renit, Géczi Erikát és Szabó Miklóst, akik egy kis meglepetés produkcióval kedveskedtek a műsor nézőinek!

A DVD már kapható a koncerteken,
valamint megrendelhető a zenekar és Reni weblapjáról is!

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS

Az Örökség zenekar 2012-ben folytatja küldetését. Hamarosan megjelenik koncert DVD-jük, gőzerővel készülnek idei első, március 10-i Tavaszköszöntő koncertjükre, amelynek a tavalyi bemutatkozásukhoz hasonlóan ismét az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ ad otthont. Terveik szerint idén már kezünkben tarthatjuk “Ébredés” című bemutatkozó albumukat és további új dalokon munkálkodnak.

A nagyközönség számára létrehoztak egy úgyn. Örökség TV-t, a zenekar videóinak gyűjtőoldalát. Itt fellelhető a tagokkal készült interjúk többsége, valamint néhány HD minőségű kedvcsináló az adventi koncert DVD-hez.

Íme így kis ízelítő az egyik új dalból – másik változatával pályáztak az Eurovíziós dalfesztiválra -  Reniről, Virágról, szerelemről szól:

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS

Holnap az M1 Ma Reggel c. műsorában beszélgetést láthatsz az Örökség zenekar néhány tagjával. A műsor ugyan kora reggel kezdődik, de Reni, Erika és Miki csak később, 8 óra után kerülnek a képernyőre. Kezdd velük a napot, hiszen a december 3-i Adventi ÉBREDÉS koncert kulisszatitkairól, a meglepetésekről és a készülő új dalokról hallhatsz érdekes beszélgetést!

Ha lemaradtál róla, itt visszanézheted:

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS

A tegnapi napon Reni, Erika és Mr. Basary volt a vendége a Lánchíd Rádió Szigorúan nyilvános c. műsorának.

Ha lemaradtál róla, a beszélgetést szombaton este 23 órától illetve vasárnap 17 órától újra meghallgathatod az FM 100.3 MHz-en vagy a rádió honlapján keresztül.

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS

A körzeti televízió interjút készített Renivel a Mária-Valéria Híd újjáépítésének 10 éves évfordulója alkalmából. A Párkány és Esztergom között megrendezésre kerülő rendezvénysorozaton az Örökség zenekar is fellépési lehetőséget kapott.

A zenekar szeptember 24-én 21 órai kezdettel ad koncertet Esztergomban.

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS

Sajnálattal kell közölnünk, de a zenekar június 17-ére meghirdetett koncertje elmarad, egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS

Csütörtökön (2011.04.28) találkozóm volt Renivel esztergomi otthonában. Egész úton odafelé, gyűjtögettem a jegyzeteimet, átolvastam, mi is volt a Kormorán előtt. Azt ugye már tudtam, hogy egészen fiatalon a Harley Davidson Bandben zenélt, majd a Bulldózer együttesben. Onnan az ír és country zenét játszó Rat Boysba igazolt át. 2000 óta pedig a Kormorán egyik énekese. De énekelt Deák Bill Gyulával, annak jubileumi lemezén. Az EDDA együttesnek pedig több koncertjén is vendégművész volt. Cserháti Zsuzsának, Demjén Ferencnek és Charlie-nak vokálozott, és több rockoperában szerepelt.


Tovább…

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS

A Duna TV ma reggeli műsorában, a “Kultúrszomj” c. rovat vendégei Géczi Erika (Örökség),  Sztrebka Erika (Szkítia) és Kis László Péter voltak, akikkel a Kárpát-medencei Folk&Roll Találkozóval kapcsolatban beszélgetett Menczer Tamás műsorvezető.

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS

Az Örökség együttest 2011. február 6-án alapította a Kormorán együttes tagjaiból Tóth Reni, Géczi Erika, Mr. Basary, Szabó Miklós és Nagy László. Csatlakozott hozzájuk a Kormorán együttesből Gáspár Álmos és Zsoldos Tamás, továbbá Gulyás Ferenc, akit például a NOX és Republic együttes zenekarában láthattunk és hallhattunk. Zenei stílusuk várhatóan hasonló lesz a Kormorán együtteséhez, azaz továbbra is a folk-rock nyelvén szólítják meg új szerzeményeiket. Jelenlegi formációja az Örökség zenekarnak: Gáspár Álmos, Géczi Erika, Gulyás Ferenc, Mr. Basary, Nagy László, Szabó Miklós, Tóth Reni, Zsoldos Tamás. Az Örökség zenekar jövőbeni terveiről beszélgettem Tóth Renivel.

Tovább…

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS

Az Örökség zenekar a napokban ellátogatott a Kapos Tv stúdiójába is, ahol a Korzó című műsor keretén belül elsősorban a zenekar megalakulásáról és a koncertekről kérdezték őket. Tóth Reni, Géczi Erika, Mr.Basary és Szabó Miklós továbbá elmondta, milyen érzésekkel mentek fel a színpadra a bemutatkozó koncert estéjén, mire számítottak, mit kaptak a közönségtől és a barátoktól.

* A videóban a 8. perc 23 mp-től láthatod a zenekart.

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Print
  • Live
  • RSS